Csend van.
Csak a sötétség motoszkál,
Aztán egyszer csak világosság gyúl a kis szobában.
Mécses villan fel szunnyadó tudatom peremén,
Majd kinyitom a szemem.
Csend van.
Bámulok körbe, mint az alvilágban kóválygó,
bamba lélek: hol vagyok?
Az emlékek is szunnyadoznak még:
lassan éled fel agyam szövevényes merevlemeze.
Csend van.
Csak a sötétség létezik, s benne a Csend…
A jótékony csend mely megnyugtat,
elszenderít, elaltat. Megnyugtat
… vagy mégis a Csendben a sötétség?
Csend van.
Még hallgat minden. Örjítő nyugalom.
Sehol egy hang, egy hangjegy,
vagy akár ostoba kornyika.4Nem búg a tv, nem koppan
a bűzös bogár a lámpabúrán, a gitárhúrok
is megunták elpattintani magukat.
Csend van.
Csak a teafőző kotyog.
Forró nedűje hatására kiolvadnak
jéghegybe fagyott gondolataim,
s halk neszű léptekkel megiramodnak
hasítani a hajnalt.
„Gyerünk, csináljatok ricsajt! Őrjítő a csend…”
Csend van.
A suhogó, tapinthatatlan szárnyak
megsimogatják, összekócolják hajamat.
Már nem képesek tétován, egyhelyben
lebegni.
Nem raboskodnak már a fagyott semmittevésben.
Csend van.
Kedvem lenne átszakítani a gyapotos
éjt, mely elszigetel.
Hűvös fuvallat, esőpernye csapja meg arcom.
Kint vagyok…
… de itt is Csend honol.
A Természet is csipkerózsika-álmát
alussza Nap-hercegére várva,
ki majd felcsókolja halotti derméből.
Csend van.
Csak az én fogaskerekeim zakatolnak.
Bűvös szárnyak tűnnek fel a homályban
langyos szellőt kavarva maguk körül.
A pillangók kiszabadultak,
s az ébredés kétes üzenetét viszik szerteszét.
lesz, ki kincset talál, más majd feljajdul.

A Szellő felülkerekedik a tompa tudatlanságon,
s beindul a gravitáció.
Többé már nincs Csend… - 

2010. október  18.