Csak ültem magamba mélyedve,
A két égő adventi gyertyát figyelve,
Mikor fülembe szállt a szó:
Várakozás.
Azt hittem tudom, mit jelent,
De akkor rájöttem, mégsem…

„Sorsod, életed körbelengi a hangulat,
Amiben Téged, születésed előtt vártak.
Mázlista, akit tényleg, igazán akartak,
S nem csak nyamvadt koloncnak tartottak.
Ha szerettek, szeretni is fognak.
Ha utáltak? Szemétdombra dobnak,
Dühük rajtad töltik, rájuk a
Boldogtalanságot Te hoztad,
Hisz ők téged nem akartak,
Csak sikerültél, összehoztak,
Mikor égő vágyuknak
Parancsolni nem tudtak.

Élet ez? Dehogy, nem az,
A lelket felőrli a tudat,
Hogy rühellnek,
Szinte gyűlölnek,
Mint a kutyával,
Úgy beszélnek.
S csak etetnek…
Azt hiszik, nem érzed.

Mi lesz így veled?
Ugyanezt a hibát majd elköveted
Te is, ha majd megteheted.
Kergetni fogod a boldogságot,
Űzni, hajtani, mint a vadat.
Fejedben az akarat:
Jól érezni magad, s más lenni, mint ők,
Kik a világra hoztak.

A Várakozás nem az erősséged.
Hisz csak az tud várni, akire vártak.

A Boldogság nem jön magától,
A Magányt kell kezelni türelemmel,
Ápolni, szeretni, hisz van, érzed,
Ha érzel, szinte már ember vagy.
Ha szinte már ember vagy, törekedj
A jobbra, a szebbre, hogy ne rosszabb,
De jobb legyél, ne kaphasson
El a gépszíj, ne őröljön fel a gépezet,
Mi embernek a Végzete lesz.”


2009.12.06.