Kérlek, ha hallasz, válaszolj,
Tán nem tűntél el, mint falevél az avarban,
Abban a felfoghatatlan, sötét zavarban,
Örökre, némán.

Nagy kérdésem lenne hozzád,
Mert vergődöm, mint a kalitkába zárt madár,
Tüzem vízzel, fényem sötéttel, ó én barbár!
Tengődöm némán.

Te már tudod a titkokat
Bölcs oroszlán, te, ki vagy költők között sógun,
Nektárzó kolibri, ki szennytől nem bódul,
Csak figyelsz némán.

Szabad élnem hippin, léhán?
Tombolnom, pörögnöm, törnöm, mint a hurrikán,
Eszem vesztve, májam kezdve, „nagy” macsó mintán?
Vagy lessek némán?

Álljak, nézzek és hallgassak?
Csak szörnyedjek, tanuljak, nevessek e bandán –
Meneteljek felfelé az erkölcsi létrán?
S csak lessek némán?

Vágyam: követőddé váljak.
Tán nem tűnök el, mint falevél az avarban,
Ebben a felfoghatatlan, sötét zavarban,
S egyszer majd megemlítenek engem talán
A Sógun oldalán.

2009.12.23.