Mert még az időt is pazaroljuk...

Kanyarogva csatangol a Pillanatok Patakja,
Milliónyi vándorló, és küszködő lazac lakja.
A meder az Élet, s a parton túl Semmi,
Rövid az Út, de nem könnyű révbe érni.

Ha a ragyogó napsugár Hidat vonna föléje,
S az időt megállítva valaki fentről ránézne,
Láthatná: mily végtelen ez a sokaság,
S miképp pusztít az emberi ostobaság.

Ha megfagy a pillanat, a rohanás is megáll:
Gondban van a toronyugró, s a tojásban a madár,
Az autós is csak forgatja a szemét,
Miközben vízbe zuhan és semmit sem ért.

Kidőlt-lebegő fa alatt favágó imádkozik,
Némán sóhajtana, ha látná: semmi sem változik.
Nappaliban fiú, kezében egy könyv van,
Régóta tart már ugyanabban a sorban.

Szerelmesek éjszakáján mosolyog a holdvilág,
Síneken száguld pöfögve, s kacsint a Halál miránk.
Az élet heve: teremthet, s el is vehet,
Vigyázz: a fejedet könnyen elvesztheted…

Ha elvesztetted, nem egykönnyen szabadulsz meg tőle,
A sírig bebörtönöz, és nem törhetsz ki belőle.
Pedig az egész csak egy pillanat volt…
Megszülettél, aztán Eltemettek.
Élted csak egy Pillanat volt…

2010.02.11-21.